Szemöldök szedést bízza szakemberre

szemöldök laminálás

szemöldök laminálás

Szívből gyűlölöm a szemöldök szedést, mert sosem sikerül olyan szépen és persze sosem lesz egyforma. Olyan is volt, hogy inkább szakemberre bíztam a megformázását; nos akkor sem lett jobb az eredmény. Mert a kozmetikus sokkal vékonyabbra szedte ki, mint ahogy azt én gondoltam és utána csak nagyon nehezen tudtam visszanöveszteni, hogy valamit lehessen vele kezdeni. Majd a baj csőstül jött, mert éppen csak kezdett normalizálódni a helyzet, amikor egy kerti parti alkalmával sikerült leégetnem a szemöldököm. Szerencsére a bőröm nem sérült meg, viszont újra lehetett növesztenem megint a szálakat. Ennyire nem lehetek peches gondoltam és nem is, mert utazás közben hallottam meg egy beszélgetés során a szemöldök-laminálást. Azzal dicsekedett a lány, hogy milyen szép dús és ívelt lett a szemöldöke, pedig korábban alig volt pár szál. Időpontot a www.satoczkibeakozmetikus.hu oldalon kértem rá.