Professzionális borítékoló gép

borítékoló gép

borítékoló gép

Abban csak reménykedni tudtam, hogy vállalkozásom előbb vagy utóbb be fog indulni, és lehetőségem lesz fejlesztéseket végrehajtani. Arra azonban nem számítottam, hogy ehhez elég lesz mindössze másfél év. Sikerességemnek persze sejtem az okát, de nem lehetek benne biztos, hogy a vállalkozásom arculata és tevékenységi köre miatt keresnek fel annyian. Barátnőm szerint ennek nincs is jelentősége, hiszen a lényeg csupán annyi, hogy a kezdetben három személyes vállalkozásomban ma már több mint tízen dolgozunk és egyre többször maradunk bent túlórázni is annak érdekében, hogy minden ügyfelünk időben megkapja a munkájához, előrehaladásához szükséges dokumentumokat. A mólt hónapban olyan sok érdeklődőnk volt, hogy egy főiskolás ismerősömet is megkértem a segítségre, hiszen borítékot hajtogatni diploma nélkül is lehet. Ő ekkor említette meg a szülei irodájában lévő borítékoló gépet, melynek köszönhetően abban az irodába sohasem gond a dokumentumok borítékolása. Talán igaza van Macinak és nekünk is szét kellene néznünk a borítékoló gépek között.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!