Cégmódosítás ügyvezető változása esetén

cégmódosítás

cégmódosítás

Cégmódosítás ügyvezető változása esetén. Sokszor elő fordul, hogy egy létrehozott cég által megválasztott ügyvezető személyével később gondok adódnak, ami lehet akár kisebb vagy akár nagyobb jelentőségű is. Az ügyvezető egy olyan tisztség, amely a törvény előírásai szerint létesítő okirati adat, tehát, ha változás áll be, akkor mindenképpen cégmódosítás történik, ami annyit tesz, hogy változásbejegyzési kérelmet kell beadni a nyilvántartó cégbíróság számára. Ne felejtsük el, hogy az ebben a tisztségben történő változás nagy jelentőségű és azonnal be kell jelenti a változás tényét, különben ennek az elmulasztása súlyos következményekkel járhat. Vigyázzunk arra, hogy előfordulhat olyan is, hogy a cég ügyvezetőjének a megbízatása lejárt, de nem figyeltek a dátumra, elfelejtették és így tovább. Mivel ez meghatározott időre szóló viszony és, nem pedig határozatlanra szól, ezért tartsuk észben, hogy súlyos következményekkel jár az, ha elfelejtik bejelenteni a cég részéről az ügyvezető személyében fellépő változást. A cégmódosítást kedvező feltételekkel megteheti a topcegalapitas.eu oldalon.