A francia manikűr kimeríthetetlen téma

Francia körömlakk szett

Francia körömlakk szett

Hiszen a megszületése óta töretlenül része a körömfestés divatjának. Tulajdonképpen nem tudott még másik olyan festésmódot adni a világnak a körömpingálás piaca, amely ilyen hosszú időn át tartotta volna magát a trendben, illetve ilyen sok változata lett volna. Ahogy a legtöbb igen népszerű dolognak, így a francia manikűrnek is homályba vész az eredete. Több lehetséges verzió kering az érdeklődők között, ezek közül csak az egyik bír valóban francia gyökerekkel. Eszerint a XVIII. századi Párizsban egy Sitté nevű orvos olyan körömápolási rendszert vezetett be a páciensei között, amely nagy hangsúlyt fektetett a tisztaságon túl a köröm egészséges kinézetére. Az egészséges kinézet pedig nem áll másból, mint abból, hogy nem hagyjuk, hogy a cuticula felnyúljon a körömlemezre, és biztosítjuk, hogy a köröm a mosolyvonalig rózsaszín, azon felül pedig kontrasztos, teli fehér legyen, ahogy a természet adta számunkra. Ezeket a paramétereket a doktor rózsafapálcás igazítással és különféle olajokkal érte el. A modern körömvilág egyik legjellegzetesebb trendje, hogy mindent összekever mindennel és megnézi mi sül ki belőle. Ugye, neked is a kedvenc körmös webáruházad a moonbasanails.hu!